“A fényt nem lehet reprodukálni: megmutatni csak a színek tudják” (Cézanne). Az üzletek megvilágításának tervezésében három fő tényezőt kell figyelembe venni: a megvilágítandó felületek, a fényforrások, és az emberek, akik ezeket a tereket használják.
Az Imoon belső Világítástervező csapata minden egyes üzletet úgy tervez meg a legfejlettebb LED-technológiák felhasználásával, hogy kiemelje a teret és a kiállított termékek előnyeit a megvilágítással. A kiállított termékek típusa és a megrendelők egyedi igényei alapján kiválasztott színhőmérsékletek, a hagyományos és speciális LED-világítások kiemelik a kontrasztokat, vagy éppen az áruk színeinek természetességét, segítve a vásárlói komfortérzet növelését, és ezzel a kereskedelmi terek jövedelmezőségét.
Az Imoon egyik eőssége az innováció – termékeink és szolgáltatásaink egyedisége abban ölt testet, hogy a problémákra folyamatosan a vevők gyakorlati igényeihez igazított megoldást találjunk, már a tervezési fázistól kezdődően.
Vállalatunk minden évben a forgalma mintegy 5%-át fejlesztésre fordítja, hogy az egyes termékcsaládok alapjául szolgáló alapmegoldásokra építve a külónbözó vevői igényeket kiszolgáló sokszínű termékpalettát hozzunk létre. Ezzel a moduláris szemlélettel az Imoon garantálni tudja a hatékonyságot és a rugalmasságot, köszönetően annak, hogy az ügyfelektől érkező folyamatos inspirációk alapján előre tudja tervezni a szükséges fejlesztéseket és újításokat, ami segíti a tervezési és gyártási folyamatok összehangolását, illetve lerövidíti az újdonságok piaci bevezetését, valamint a gyártási határidőket is.
A környezetvédelem és az energiaforrások megóvása – ezek azok az alapelvek, amelyek az Imoont vezérlik, a termékfejlesztésétől kezdve a világításkorszerűsítési projekteken át egészen az új ökoáruházak világításának megtervezéséig.
A legkorszerűbb LED-ek, amellett, hogy 100%-ban környezetbarát technológiák, a spotlámpákkal együtt hozzájárulnak az energiahatékonyság javításához isz. Termékeink egy része PVD-bevonatú anodizált alumíniumból készül: ez akár 98%-os fényvisszaverődési értéket garantál, miközben és lehetővé teszi a fényeloszlás szabályozását, így akár 20%-kal növelve a világítótestek teljesítményét, jelentős energiamegtakarítás mellett. Az Imoon szakértői konzultációisorán lehetőség van arra is, hogy az IGREEN szoftver segítségével felmérjük a meglévő világítási rendszerek energiafelhasználását, ami alapján tervezhetjük a világítási projektek energiafogyasztását, valamint a kapcsolódó megtérülési időt, a teljes bekerülési költség alapján kiszámítva.